Hogyan tervezzünk padlófűtést?

Amikor felújítást vagy építkezést tervezünk, ma még kevésszer jut eszébe a tervezőknek, hogy elektromos fűtési rendszerekben gondolkodjanak. Különösen igaz ez a padlófűtésre. Az egyik oka lehet ennek, hogy, korábban nagyobb volt a különbség a villany és a gáz ára között – a gáz javára. Illetve az is közre játszhat ebben, hogy az épületgépészek legtöbbször nem is tanulnak róla az iskolában, a vizes fűtésszerelő pedig jellemzően nem ért az elektromos kivitelezéséhez, amikor meg már a villanyszerelő jön a házba, a fűtés készen van. Harmadrészt pedig mára már elég fejlettek, és elérhetőek az elektromos fűtési rendszerek, amelyekkel gazdaságosan és kényelmesen fűthetjük otthonunkat, nyaralónkat, vagy irodánkat is akár.

Amikor új infrafűtés rendszer tervezésen, vagy meglévő épületünknek fűtés rendszerének kialakításán gondolkozunk, érdemes legelőször azt átgondolni, hogy mennyit szeretnénk a fűtés rendszer kialakítására költeni. Ma az elektromos fűtés rendszerek közül a legkevesebb bekerülési költséggel az infra padlófűtés rendszer beépítése jár.

Két elektromos padlófűtési megoldás közül érdemes választanunk.

 

Fűtőkábel

Fűtőkábel telepítésének nagy előnye, hogy vékony kábel vastagsága miatt kevés rétegvastagsággal lehet számolni. Az aljzat kiegyenlített területre közvetlen a burkolat alá lehet rögzíteni. Vizes helyiségekbe ajánlott. Lerakása szakmai tapasztalatot igényel, mivel a fűtőkábel méretezése függ a beépíteni kívánt helyiség méretétől.

Az egyik sarkalatos pont, hogy a fűtőkábelt a helyiségre szabni nem lehet, ezért mindenképp pontosan kell kiválasztanunk a kábel hosszát. Felhasználás módja szerint létezik nagyon sok fajtája. Elsősorban beltérben padlófűtésként, kültérre feljáró, kocsi beálló téli fagymentesítésre, vagy hó és jégolvasztásra használják. A fűtőkábel vezérlését elektromos padlófűtéshez tervezett 2 szenzoros termosztáttal szabad csak használni, mivel túlmelegedhet, és ez a fűtőkábel meghibásodásához vezethet.
Az elektromos fűtőkábelek a beltéri teljes értékű fűtés megfelelő és gazdaságos alternatívái. Két fő típust különböztetünk meg, a direkt padlófűtést, és a hőtárolós padlófűtést. Ez a két rendszer jellemzően új építés esetén valósítható meg, hiszen a fűtőkábeleket a járófelületet hordozó betonrétegbe tesszük.

 

Fagyvédelmi fűtőkábel

Futokabel

Önszabályzó fűtőkábel

Onszabalyzo Futokabel

Fűtés aszfaltba/térkő alá

Terko Futes

Elektromos fűtőkábel

I Cable20 26001

Padlo Futes 510px 300x225Fűtőfólia

A fűtőfólia a nagy hatékonyságú hősugárzás elvét használja. Ez egy modern elektromos fűtési megoldás. Ha ezt választjuk, kellemes komfort érzetet biztosíthatunk a hatósugarában. Minden típusú épület fűtésére alkalmas. Az infrafűtés komfortos meleg érzete mellett nem utolsó szempont, hogy nem alakul ki a lakásban szállópor (kevesebbet kell törölgetni), így sok légúti betegség, allergiás betegség kialakulása megelőzhető.

Fűtőszőnyeg

Természetesen felújításkor, utólag is van lehetőségünk elektromos padlófűtést kiépíteni, de ekkor a járólapok alá a hálóra erősített igen kis átmérőjű (3 mm)  elektromos fűtőszőnyeget javasoljuk.  A legtöbb felújításkor a régi betonrétegre padlókiegyenlítőt alkalmaznak, akkor célszerű az elektromos fűtőszőnyeget a kiegyenlítés előtt lefektetni, így a padlókiegyenlítő rögzíti és el is takarja azt, megkönnyítve a járólapozást. Ha megoldható, és a rétegrendi vastagság megengedi, akkor az elektromos fűtőszőnyeg alá érdemes speciális hőszigetelő lapot tenni.

Ha laminált parkettát szeretnénk, bár más burkolat jobban passzol ehhez a fűtési rendszerhez,  akkor a meglévő betonra szigetelőlapot kell tennünk, ez helyettesíti a szokásos kiegyenlítést és a lépéshang-csillapítást. Ennél is fontosabb, hogy mind a konvekciós-, mind a vezetéses hő mozgást gátolja, tényleges hőszigetelésként viselkedve. Elhelyezésével jelentősen csökkenthetjük az aljzat felé történő hőveszteséget, ezzel az energiafelhasználást.

Erre a szigetelőlapra kell fektetni az elektromos fűtőszőnyeget, ami csak 1,7 mm vastag, így a laminált lap szépen rásimul. Mindkét megoldás direkt elektromos padlófűtésként tud funkcionálni.

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló típusok, választék

Futohalo 100w

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló 100 w/m2

Futohalo 150w

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló 150 w/m2

Futohalo 200w

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló 200 w/m2

Folia

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló melegburkolathoz 80 w/m2

Folia

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló melegburkolathoz 100 w/m2

Folia

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló melegburkolathoz 130 w/m2

Folia

Fűtőszőnyeg, Fűtőháló melegburkolathoz 150 w/m2

Összefoglaljuk, miért érdemes elektromos padlófűtésben gondolkodnunk.

 

A vizes rendszerekkel szemben nem kell figyelni a fűtési víz minőségre, a rendszer légtelenítésére.

Mivel nem vizet használunk, nem vízkövesedik el a keringető szivattyú.

Nem kell drága kazánt vásárolnunk.

Nincs füst, vagy más szennyezőanyag kibocsátás.

5-20 év múlva nem kell a fűtési rendszert, kéményt cserélni, felújítani.

Gazdaságos és egyszerű megoldás az állandóan nem használt ingatlanok, nyaralók fűtésére

Nincs gázóra csere és nem kell gáz bekötési tervet készíteni, engedélyeztetni

Nem kell költenünk a drága kémény kiépítésére, engedélyezésére.

Akár távolról, telefonnal is vezérelhető a fűtés.

 
 

Neked mi a véleményed az elektromos padlófűtésről? Van tapasztalatod ezzel? Melyiket választanád? Írd le Hozzászólás részben!