2019-ben is megrendezésre került a Construma kiállítás, amiről természetesen mi se hiányozhattunk. Az elektromos fűtés napjainkban egyre fontosabb szerepet tölt be a fűtési megoldások tervezésénél, így elengedhetetlen megmutatni az építkezőknek. Az infra padlófűtés az egyik legkedveltebb száraz padlófűtési rendszer jelenleg. Egyre nagyobb teret hódit magának az elektromos mennyezetfűtés is, érdemes számolni vele a tervezés fázisában.

Hatalmas érdeklődéssel indult az idei Construma kiállítás is, ahol több ezren látogattak el a standunkra (D pavilon 302A4). Az első 2 nap a szakmának szól, így rengeteg új szakember szerzett be értékes információt az infrafűtés technologiájáról.

 

Cégünk küldetése: „Modernizálni a társadalom fűtési szokásait, hogy egészségesen

és gazdaságosan tudjanak fűteni”.

 

Ezen célt követve ismertettük meg a szakembereket ezzel a technologiával, és

döntöttünk le korábbi tévhiteket. A kiállítás második reggelére néhány konkurens cég – sikerünket látva – meg is kezdte a fekete propagandát termékeinkről – nem etikus, bár belátom, érthető indíttatásból- saját termékeik védelme érdekében. Fontos azonban, hogy vevőként ne fogadjunk el hamis vagy nem teljes információkat valamiről csak azért, mert egy fűtéstechnikával foglalkozó médián vagy szakemberen keresztül kommunikálják.

IMG 2264 1024x768

 

Nézzük a tévhiteket és válaszainkat a Fűtőfóliát ért megalapozatlan, de annál inkább lejáratást szorgalmazónak tűnő állításokra….

—————————————————————————————————————————————————

Az Infra Fűtőfólia már sok támadásnak volt kitéve…

 

…amire kellően felkészültünk az évek alatt. A leggyakoribban szerint „elektromos árammal fűteni

drága”; az „infra fűtőfólia elektroszmog kibocsátása kiakasztja a mérőműszert”; “a hőszivattyúnál jobb és gazdaságosabb fűtés nem létezik” …és hasonlóak. A körültekintő látogatónak pillanatok alatt oszlattuk el a kételyeit, azonban felütötte a fejét néhány új tévhit is.

 

  1. tévhit: “A fűtőfólia telepítését követően az épület „EE” besorolást kaphat csak.”

Ez egy általánosítás és az infra fűtőfóliára nem igaz. Hagyományos elektromos fűtés ( pl. fűtőpanel, fűtőszőnyeg, fűtőkábel )esetén lehetséges a leminősítés, de infra fűtőfóliánál ez biztosan nem így van. A legtöbb energetikai szoftverben ugyanis külön kategóriában szerepel az infrafűtés, mert nem azonos tulajdonsággal rendelkezik, mint más elektromos fűtés.

 

  1. tévhit: “A fűtőfólia szerelési módja lényegesen megdrágítja a beruházást.”

Az az igazság, hogy körültekintő számításaink szerint töredéke a beruházási költség más fűtési rendszerek kialakításához – főleg egy hőszivattyúhoz képest, – az üzemeltetése napelem rendszerrel kombinálva pedig ingyen van, míg más rendszernél van folyamatos üzemeltetési és karbantartási költség is. Ügyfeleink gyakran hozzák el árajánlatainkat szakértőinknek és megdöbbennek, amikor a drasztikus különbséget meglátják az általunk forgalmazott Infra Fűtőfólia javára.

 

  1. tévhit: „A fűtőfóliákat több laboratórium is vizsgálta már, többek között Kardos Ferenc” – írja cikkében a vgfszaklap.hu

 

Az általunk forgalmazott Infra Fűtőfólia terméket nem kérte ki vizsgálatra semmilyen itthoni labor, bár

szívesen adunk erre a célra mintát egy korrekt és szakmai mérés esetén,mert hisszük, hogy bármilyen független szakértői helyzetben helytáll az általunk forgalmazott termék.
Kardos Ferenc (Kardos Labor), tudomásunk szerint nem végez labor tevékenységet, főleg nem ebben a témában. Kardos Ferenc hőszivattyút értékesít, amiben valószínűleg kiemelkedő szakember, maximálisan ért a termékéhez, de az Infra Fűtőfólia technologiában tapasztalattal és jártassággal nem rendelkezik és vélhetően nem is érdeke, hogy egy kedvezőbb megítélésű, teljesítményű és gazdaságosságú terméket favorizáljon.
Az is fontos lehet, hogy amennyiben más hasonló terméket vizsgált is esetleg, azt pedig nem célszerű összetéveszteni az eredeti minőséggel, hiszen ezen a piacon is – mint bármely más iparágban – gyorsan megjelennek az “olcsóbbat de jobbat kínáló” cégek, akik termékéért nem vállalhatunk felelősséget de inkorrekt általánosítást sem fogadunk és nézünk el egyetlen szakértőtől sem.

 

  1. tévhit: „több, a piacon fellelhető fűtőfilmet is vizsgálat alá vont, volt olyan, amelyik 220W/m²

névleges teljesítmény helyett 400 W/m² teljesítményt vesz fel a hálózatból, amely komoly

problémák forrása lehet”

 

Mint előbb ki is tértem rá, valóban több cég is forgalmaz hasonló terméket, de a kiállításon egyetlen cég van csak jelen ilyen fűtésrendszerrel, az eredetiInfra Fűtőfólia terméknél pedig ilyen nincs ilyen probléma. Több teljesítménnyel forgalmazunk fűtőfóliát, 110w/m2, 220 w /m2 és 400 w/m2. Minden esetben az épület energiaveszteségének megfelelő teljesítménnyel történik a kivitelezés. Pl egy jól szigetelt épületben, nem telepítünk 400 w/m2 teljesítményt, ha csak 20 w/m2 az energiaveszteség.

 

  1. tévhit: “Az elektroszmog, többszöröse a megengedett értéknek.”

 

Az ilyen jellegű tévhiteknél garantálható, hogy a nem telepítési előírásoknak megfelelően mért adatok biztosan nem felelnek meg a valóságnak. A fűtési rendszer telepítését minden esetben szakember végzi, ezért csak a terméket cégünk külön nem is értékesíti. Javasoljuk olvasóinknak, hogy sose vegyen telepítés nélkül az olcsóbb beszerzés reményében hamisítványt vagy hasonlónak titulált terméket!

Az Infra Fűtőfólia minden esetben, kizárólag földeléssel ellátva kerül kivitelezésre. Telepítést követően az elektroszmog pedig 20 cm felett nem mérhető, alatta pedig minden Magyarországon érvényben lévő

határértéknek megfelel, nem úgy mint sok más elektromos fogyasztó a lakásban, mint pl. egy

bébiőr a gyerek ágya mellett, a mobiltelefon, vagy akár a mikrohullámú sütők nagy része. Részletes mérési eredmények itt olvashatóak!

 

Összefoglalás az Infra Fűtőfólia tévhiteiről

 

A legtöbb ilyen – fekete propagandát erősítő – cikk szerzője semmilyen konkrét adatokkal nem rendelkezik, vagy szándékosan nem említi. Ne tévessze meg ezért az olvasót sem, ha sok számmal és érthetetlen mértékegységekkel dobálóznak egy oldalon, sok esetben találtunk már rá bizonyítékot, hogy innen-onnan összeollózott, látogatottságot növelni vágyó írásokról van csak szó.

 

Mielőtt szakembert választ az ember, legjobb, ha átgondolja a következőket is és sokszor megvédheti vele magát, mielőtt megcsalják józan ítélőképességét ezek a tévhitek: vajon miért érdeke egy szakembernek, egy más terméket gyártó vagy forgalmazó cégnek, vagy egy víz-, gáz-, és fűtéstechnikával foglalkozó szaklapnak, hamis adatokkal, nem a témában jártas “szakértőtől” adatokat közölni?

A válasz egyszerű szerintem és le sem kell írnom. Ha valakinek, akire egy cikkben szakértőként hivatkoznak hőszivattyút forgalmazó cége van, érthető, hogy támadja az olyan modern fűtésrendszert, ami piacvesztéssel jár részére.

 

A körültekintő szakemberek gyakran keresnek fel minket, hogy részt vegyenek szakmai képzéseinken, hogy teljeskörűen tudják segíteni a lakosságot a takarékos és hatékony fűtési rendszer kiválasztásában. A tévhiteket terjesztő cégek, újságok és laborok képviselői sosem voltak hajlandóak részt venni a cégünk által

szervezett szakmai továbbképzéseken, de még csak személyes találkozót, interjút vagy teszt terméket sem kértek tőlünk semmilyen esetben. Pedig azt ajtónk nyitva… várjuk őket tisztelettel!

 

Önnek kedves olvasó pedig azt ajánlom, járjon el körültekintően, szerezzen be igaz adatokat, pontos méréseket a témában jártas és tapasztalt szakértőinktől, akik bármilyen fűtési rendszerről kapott ajánlatát kielemzik és összevetik más korszerű lehetőségekkel, hogy Ön a legjobbat válassza!

 

Hasznos cikkek:

Laki László Kornél – luxus lakás építész

Fűtés klímával – klíma fűtés előnyei és hátrányai egy helyen

Jobb a fólia fűtés?

Fűtőfólia bemutató a Mapei szakember találkozón

Infrafűtés VS hőszivattyú – 9 OK, amiért ne hagyd magad megvezetni a szaki által