Az infrafűtésben rejlő lehetőségek

Foglaljuk össze röviden, hogy miért jó az nekünk, ha az infrafűtést választjuk az otthonunkba, irodánkba, mint modern fűtési megoldást. Ami az emberek számára az egyik legcsábítóbb szempont, bármilyen döntésnél, amikor pénzt kell költeni, az a kedvező ár. Egy másik pedig, ami valószínűleg egyre többek számára fontos, hogy hogyan hat valami az egészségre. Nos, ezt a két tényezőt tekintve, két szóban úgy tudnánk összefoglalni a lényeget, hogy az infrafűtés olcsó és egészséges. Arról van szó, hogy ennek a fűtési rendszernek a kiépítése sokkalta kedvezőbb, mint a hagyományos fűtési rendszereké. Vonzó, hogy nincsenek fűtőtestek, sem fűtéscsövek a falon. Kazánra sincs szükség. Megkímél minket a keringő portól, így tiszta marad a lakás. Igen jótékony hatású, mivel közvetlenül melegíti fel a szobában lévő személyeket, növényeket, tárgyakat, pont úgy, mint ahogyan azt a napfény teszi. Minden más fűtés közül, az infrafűtésnek vannak a lekedvezőbb élettani hatásai.

 

Szoba

Az infrafűtés előnyei

Az infrapaneles vagy Fűtőfóliás fűtési megoldás egy nagyon magas szintű kényelmet biztosít a számunkra. Általa, a lakásunkban mindössze néhány perc alatt kialakul a kellemes hőérzet. Ahogy fentebb írtuk, a hőt sugárzással közvetíti, és így melegíti fel a bent tartózkodó embereket, tárgyakat. Majd a padló, a falak és a tárgyak egyenletesen közvetítik a hőt a helyiség levegőjének. A hagyományos fűtések esetében 8-10 Celsius is lehet a különbség, egy átlagos belmagasságú lakótérben mért mennyezetnél és padlónál. Az infrafűtésnél ez csupán 1,5–2 Celsius, mivel a hő egyenletesen, lentről felfelé oszlik el, minimális különbséggel.

 

A hagyományos fűtési megoldások közül jó néhánynál, a hideg-meleg levegő cirkuláció sok port kavar fel, ami a levegőben kering. Ez elég kellemetlen, főleg az allergiás emberek számára. Itt viszont egyáltalán nincs légáramlás, és így biztosítja a meleget. A kellemetlen szagokat sem kell elviselnünk, amik amiatt alakulnak ki, hogy más fűtési típusnál a magas felületi hőmérséklet égeti a levegőben lévő szilárd testeket. Bizonyára többen vagyunk, akiknek kellett már több időt olyan helyen tölteni, ahol szaga volt a fűtésnek. Egyszer kibírható, de hosszú távon sem dolgozni, sem élni nem túl kívánatos egy ilyen helyen. Az infrafűtésnél viszont ilyesmiről nincs szó, mivel alacsony felületi hőmérsékleten működik.

 

A penész egy nagyon kellemetlen és egészségtelen jelenség. Nem csak, hogy nem túl szép látvány, hanem ténylegesen káros az egészségre, ugyanis a penész spórák belélegezve a tüdőbe kerülnek és ott romboló befolyással vannak a szervezetre. Az infrafűtés esetében viszont biztos, hogy nem kell tartanunk a megjelenésétől. Ez amiatt van, hogy a berendezési tárgyak és a falak hőmérséklete minden esetben magasabb, mint a levegő hőmérséklete. Tehát nem történik párakicsapódás. Így pedig penész sem lesz.

 

És még egy jó hír a végére. Ez a fűtési megoldás nem fog minket akadályozni abban, hogy úgy rendezzük be magunknak a lakóterünket, ahogyan csak akarjuk. Olyan bosszantó, amikor van egy kreatív ötlet, vagy egy szimpatikus elrendezési elképzelés, de nem tudjuk megvalósítani, mert a fűtőtest bizony ott van, elmozdíthatatlanul. Ilyenkor marad az, hogy oda tesszük a berendezési tárgyakat, ahová azt a helyzet engedi. Az infrafűtések viszont igen helytakarékosak és nem lesz gond, hogy olyan elrendezést valósítsunk meg magunk körül, amilyet valójában megálmodtunk.

 

Te hova építenéd be az infrafűtést és miért oda?

 

érdekes cikkek:

Az infraszauna jótékony hatása

Új Fűtőfólia bemutató terem Budapesten, infrafűtés kipróbálási lehetőséggel

Fűtőfólia bemutató a Mapei szakember találkozón