A szaunázás jótékony hatása mára már vitathatatlan. Azonban a szaunázás használatát rengeteg kérdés övezi; miket tartsunk szem előtt a jótékony hatás eléréséhez, melyiket válasszuk a finn vagy az infraszaunát és vajon hogyan kell használni őket? A mai cikkben igyekszünk megválaszolni olyan kérdéseket is, amelyekre eddig talán még sosem kaptatok választ!

Shutterstock 1970564252 Scaled

Infraszauna – Mi a különbség a hagyományos és az infraszauna között?

Szaunázás során a forró levegő hatására bőrünk hőmérséklete elkezd emelkedni és beindul az izzadás. A finn szauna használata közben a páratartalom meglehetősen magas: 75 Celsius fokon meghaladja a 22-23%-ot. Az infraszauna ezzel ellentétben infravörös sugárást használó infraszauna, amelyek a hagyományossal ellentétben nem melegíti fel a levegőt körülöttünk, hanem közvetlenül a testet. Tehát ugyanazt a hatást sokkal barátságosabb feltételek mellett tudjuk elérni, általában 35-40 Celsius fokon, mint a hagyományos szaunákban. Ennek eredményeképpen, a bőr mélyebb rétegeibe jut be, és rövidebb idő alatt, intenzívebb izzadást eredményez. A káros anyagok pedig a pórusokon keresztül távoznak el, verejték formájában.

Az infraszauna előnyei 3 pontban

  • Az infraszaunák jótékony hatásai közé tartozik a fájdalomcsillapítás. Az infravörös sugarak mélyen behatolnak a bőrbe és az izmokba, és segítenek enyhíteni az izomfeszültséget és a fájdalmat. Az infraszauna használata különösen hatékony lehet az ízületi fájdalmak enyhítésére, beleértve az ízületi gyulladásokat.
  • Használatuk segít csökkenteni a stresszt és a szorongást is. Az infravörös sugárzás hatására a test endorfinokat termel, amelyek a boldogság és az eufória érzését kelthetik. Emellett az infraszauna használata csökkentheti a stresszt is.
  • Az infraszaunák segíthetnek a súlycsökkentésben is, mivel megnöveli a test hőmérsékletét, amely növeli az anyagcserét, amely segíthet a zsírégetésben. Az infraszaunák használata kombinálható a megfelelő táplálkozással és testmozgással, így hatékony módszer lehet a súlycsökkentésre.

Az infra sikere az otthonodban

Az infraszaunák számos pozitív hatását, akár a saját otthonodba is eljuttathatod. Erre az egyik, azonban rendkívül költséges mód, ha egy konkrét infraszauna kabint építész ki otthonodban. Ez a megoldás, azon túl, hogy akár több millió forintos költséggel jár, rendkívül nagy a helyigénye, így nem minden otthonban lehet ezt kivitelezni. Az infrasugárzás pozitív hatásainak élvezésére, egy sokkal hatékonyabb, gazdaságosabb és praktiusabb mód, ha a magát a fűtésrendszer kerül kiépítésre. Több alternatív infrafűtés megoldás is létezik, azonban napjaink legjobb választása az intelligens fűtőfilm.

Az intelligens fűtőfilm egy olyan infra fűtés, amely úgy tud azonnali és állandó kívánt hőmérsékletet teremteni otthonodban, hogy mellette rendkívül komfortos és nem utolsó sorba pénztárcabarát. Az intelligens fűtőfólia rendszert minden háztartásban ki lehet építeni, mivel nem szükséges más, csak áramforrás, illetve falak, padló vagy mennyezet. Valljuk be ezek azért a legtöbb otthonban megtalálhatók… A fűtőfólia rendszer rendkívül helytakarékos és esztétikai szempontból is kifogásolhatatlan, mivel a padló alatt, a mennyezet felett vagy a falba kerül beépítésre, így az egyedüli látható része a rendszernek a termosztát, ami bizonyos esetekben okostelefonnal is kiváltható.

Amennyiben te is szeretnéd élvezni otthonodban az infraszauna valamennyi pozitív hatását, egy teljesértékű fűtési rendszerrel összekötve, akkor tudj meg többet az intelligens fűtőfóliáról és kérd ingyenes árajánlatunkat!

 

Telefonszám: +36 20 400 7400
Email-cím: info@futofolia.hu
www.futofolia.hu

Ajánlatkéréshez keresheted ezt az oldalt.

További kellemes napot kíván:
Tóth Tamás
és az Intelligens Fűtőfólia csapata