Egy építkezés során számos megválaszolandó kérdéssel találhatjuk szemben magunkat. A burkolattól kezdve a fal színének kiválasztásán át egészen a nyílászárók fajtájáig rengeteg különböző lehetőség áll a rendelkezésünkre, amely, valljuk be, csak megnehezítik az alapból sem könnyű procedúrát, és szakértő segítsége nélkül könnyen hiba csúszhat a számításainkba. Ez a fűtéssel sincs másképp. Sokan úgy gondolják, hogy egy jól működő technológiát felesleges, sőt esetenként költséges lenne lecserélni, hiszen ha a régi kazánunk jól szolgált minket hosszú éveken keresztül, akkor miért ne döntenénk a kazán mellett az új házunk építésekor is? Alapvetően nem lenne gond ezzel a gondolkodásmóddal, de minden helyzetben figyelembe kell vennünk a körülményeket, ha hagyományos fűtés és fűtőfólia között választunk. A jelenlegi háborús helyzet jelentős hatással van a gázkészletünkre, így annak árára is. Sajnos nem tudjuk teljes mértékben kizárni annak lehetőségét, hogy pár éven belül megfizethetetlen lesz a gázzal való fűtés, így az anyagi része máris nem olyan kecsegtető.

Hagyomanyos Futes Es Futofolia

Hagyományos fűtés és fűtófólia: melyik a fenntarthatóbb?

Az anyagi dolgok mellett ugyancsak fontos tényező a fenntarthatóság kérdése.  Egy fűtési rendszert általában nem 1-2 évre választunk, így hosszútávon kell gondolkoznunk. Melyik opció biztosít hosszabb távú, megbízható megoldást a jövőben, illetve melyik az, ami kevésbé káros a környezetre? Számos ember még a mai napig meglepődik, amikor megtudja a hagyományos fűtés és fűtőfólia között lévő nagy különbséget, hogy a környezetünk szempontjából kedvezőbb hatása van a fűtőfóliának a hagyományos fűtési rendszerekkel szemben, hiszen a hőtermelés során nem szabadulnak fel káros melléktermékek, míg a gázfűtés esetében igen. A fűtőfólia minimálisan sem terel füstöt, így könnyen elkerülhetjük a dugulásokat, illetve a tüzet is. Mivel nincs károsanyag kibocsátás, így 100%-ban környezetbarát megoldásnak bizonyul.

Továbbá az elektromos fűtőtestek által felhasznált energia 99%-a hővé alakul át, ami által a folyamat szinte elhanyagolható energia veszteséggel megy végbe. A legtöbb ilyen rendszer, elektromos időzítővel van felszerelve, így könnyedén alakíthatja ki az ideális hőmérsékletet otthonában.

A karbantartás kérdése

Na de mi a helyzet a karbantartással? Mint azt tudjuk, a hagyományos rendszerrel történő fűtés rendszeres karbantartást igényel, ezzel pedig jelentősen növeli kiadásait. Ebből a szemszögből nézve már nem is olyan olcsó mulatság, igaz? A fűtőfólia beszerelésével elbúcsúzhat ezektől a kiadásoktól, ugyanis minimális karbantartási igényének köszönhetően szinte teljesen probléma mentes éveknek néz elébe.

És, hogy mi a végső érvünk a fűtőfólia mellett? Gondoljon bele, mi történne egy szimpla csőtörés esetén! A gázfűtés központjában nem más áll, mint a kazán. Ez felmelegíti a vizet, ami később a csöveken keresztül a radiátorba jut, ami felmelegíti a teret. Amennyiben csőtörés lép fel, a fűtés lehetősége teljesen megszűnik, ami az elektromos fűtésnél sosem történhet meg! Most biztosan az áramszünet jut eszébe első ellenvetésként, de ne feledje, hogy a kazánok is árammal működnek, így ez mindkét opciónál a fűtés nélkülözését jelentené. Ha továbbra is kétségei vannak, olvassa el cikkeinket a Futofolia.hu oldalon.