Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére esett a napelemár, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergia-termelő egységek – közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft.

A szakértők az árat ahhoz mérik, hogy a napelemtábla – a nap csúcssugárzásakor – mekkora villamos energiát termel. Ez 2007-ben 180 watt volt, ma a prémiumminőségű táblák már 500 wattot is képesek termelni óránként. A jelenlegi ár wattonként 1 euró a csúcsminőségű termékeknél, de az olcsónak számító termékek már megvásárolható wattonként 40 centért is.

Európában 2011-ben 22 gigawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe, ez volt eddig a csúcsév. Az üzembe helyezett kapacitás ettől kezdve csökken: 2012-ben 17, 2013-ban pedig 11 gigawatt volt, és az előzetes adatok szerint tavaly is körülbelül ekkora új kapacitás lépett be. Az Európai Fotovoltaika-ipari Szövetség (EPIA) – amelytől a korábbi adatok is származnak – 2018-ig tartó optimista becslése szerint éves átlagban 15 gigawatt új kapacitás megépítése várható, de ennél reálisabb az évi 10 gigawatt körüli érték.

Magyarországon tavaly 50 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe. Idén – várhatóan – egy 16 és egy 90 megawattos erőmű lép üzembe. Ezt követően itt is visszaesés várható, de 2018-tól a becsült új kapacitás már elérheti az évi 80 megawattot.

A magyar éghajlati övezetben egy négyzetméter napelem tábla évi 1200 kilowattóra villanyáramot képes termelni. A mediterrán övezetben ez eléri az 1700 kilowattórát, míg a trópusokon 2200 kilowattórával lehet kalkulálni.

forrás: MTI, 2015. május 24.