Nem kapcsolja ki a 60 napon túl nem fizetőknél a gázt a Tigáz, a GDF Suez, az E.ON és a Főgáz sem az ünnepi időszakban. A szolgáltatók a kikapcsolási moratóriumról a saját hatáskörükben döntenek. 2011 óta a közintézményekben október 15-től április 15-ig tilos kikapcsolni a gáz-, hő- és áramszolgáltatást. A lakossági fogyasztóknál pedig ünnepnapon és munkaszüneti napon nem lehet kikapcsolni a szolgáltatást.

Három évvel ezelőtt októberben, novemberben több mint 40 Pest megyei intézményben, csaknem húsz iskolában nem volt meleg víz és fűtés, mert a megyei önkormányzat közel százmillió forinttal tartozott a Tigáznak. Az iskolák forró teával itatták a kabátban ülő diákokat, az óvodásokat hazaküldték, vagy bezárták az intézményeket.

Az állami intézmények jól jártak

Hogy ilyen többet ne forduljon elő, egy 2011-es törvénymódosítás szerint tilos kikapcsolni, az energia-, így a gáz-, a hő- és az áramszolgáltatásból október 15. és április 15. között a közfeladatot ellátó állami és önkormányzati intézményeket – szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi és közoktatási intézményeket is.

A lakossági fogyasztók esetében a kikapcsolási moratórium csak az ünnepnapokra vonatkozik. Az csak a szolgáltatók jóindulatán múlik, hogy december 29-én, hétfőn nem jelennek meg villáskulccsal a 60 napon túl nem fizető fogyasztóknál.

Nagyvonalú a szolgáltatók

Az ünnepi időszak közeledtével több szolgáltató kikapcsolási moratóriumot jelentett be, ami a lakossági fogyasztókat érinti. Volt olyan cég, amely azt mondta: azért nem álltak ki eddig a nyilvánosság elé a kikapcsolási moratóriummal, mert azt tapasztalták, hogy januárban és februárban a moratórium miatt megnő a nem fizetők száma. A törvény szerint a szolgáltatóknak munkaszüneti napon, ünnepnapon, munkaszüneti napot vagy ünnepnapot közvetlenül megelőző munkanapon nem szabad kikapcsolni a szolgáltatást a számlatartozóknál.

Száraz Gábor, a Tigáz szóvivője azt mondta: saját hatáskörben december 20-a és január 4-e között kikapcsolási moratóriumot hirdettek a lakossági fogyasztóknál. A gázszolgáltató 2012 óta az ünnepi időszakban nem zárja el a gázt a számlatartozóknál. A szóvivő szerint évente az ünnepi időszakban 1500 nem fizető fogyasztónál lesz továbbra is meleg a lakásban.

Békén hagyják karácsonykor a nem fizetőket

A GDF SUEZ is kikapcsolási moratóriumot hirdet az ünnepi időszakra – közölték. A GDF SUEZ a nagy tartozást felhalmozó ügyfeleinél december 22-e és január 5-e között nem szereli le a gázórát. A gázszolgáltató az Origóval azt közölte: ”a GDF SUEZ az év minden időszakában arra törekszik, hogy az ügyfelek késedelmes fizetése esetén ne, vagy minél később kerüljön sor a kikapcsolásra”. A GDF SUEZ azt írta az Origónak, a kikapcsolási moratórium után nem nő meg a gázszámlát nem fizetők aránya.

4400 fogyasztót kapcsoltunk ki

Az E.ON évente 4400 lakossági fogyasztónál kapcsolja ki a gázt a 63 napon túli számlatartozás miatt. Az áramot 2014-ben 30 ezer fogyasztónál kellett kikötni jelentős számlatartozás miatt. A cég azt közölte, a téli időszakban a magasabb fűtésszámlák miatt megnő kintlévőségük. Az ünnepek miatt az E.ON december 16-tól január 6-ig felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat mind az áram-, mind a gázszámlát nem fizetőknél.  Az E.ON az önként vállalt kikapcsolási moratóriummal kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a karácsony és a szilveszter körüli ünnepi időszakban minden ügyfele lakásában legyen fűtés és világítás.

A Főgáz több ezer ügyfelénél kell év közben kikapcsolni a gázszolgáltatást nem fizetés miatt – közölte Boros Norbert, a Főgáz szóvivője. A szóvivő hozzátette: évről évre csökken a nem fizetés miatti szolgáltatásszüneteltetések száma. Az év végi ünnepi időszakban a Főgáz is csatlakozott a kikapcsolási moratóriumot hirdetők közé.

Az EDF DÉMÁSZ Zrt. a nehéz anyagi körülmények között élő családok védelmében az ünnepi időszakban ismét kikapcsolási moratóriumot hirdet. 2014. december 18-a és január 8-a között azoknál a lakossági ügyfeleknél sem kapcsolják ki az áramot, akiknek számlatartozásuk van. Az EDF DÉMÁSZ felajánlja a szociálisan rászorulóknak az előrefizetős mérés lehetőségét, és az évente egyszeri részletfizetési kedvezményt is.

forrás: origo