A termosztát egy kis dobozka, ami a szoba falára kerül felszerelésre abból a célból, hogy felkapcsolja, illetve lekapcsolja a fűtő rendszert, azért, hogy optimális hőmérséklet jöjjön létre. Az infrafűtés esetén használt termosztátok 2 érzékelővel rendelkeznek, az egyik a levegő hőmérsékletét nézni, a másik pedig a padló hőmérsékletét. A dupla érzékelőnek köszönhetően a lehető legkomfortosabb hőmérséklet érhető el a lakásban.

Egyszerű szobatermosztát

Ez a legegyszerűbb megoldás. Nem tudjuk programozni, csak a beállított értéket tartja. Lehet analóg és digitális is, de attól még ugyanúgy működik, csak kicsit másképp néz ki. Ennél a fajtánál szem előtt kell tartani, hogy nekünk kell állítgatni. Ugyanis, ha ez egyszer kimegy a fejünkből, például reggel késésben vagyunk és elfelejtjük lejjebb venni a hőmérsékletet, akkor bizony egész álló nap tartani fogja a beállított hőmérsékletet. Nélkülünk bizony nem csinál semmit. Vagy mondjuk lejjebb vesszük, de ez még mindig nem biztosítja azt, hogy az a hőmérséklet vár minket hazaértünkkor, amit szerettünk volna. Elmondhatjuk tehát, hogy jó, jó, de mégsem a legjobb megoldás.

Programozható termosztát

A következő szint, ami már többet tud, az a programozható termosztát. Ez a típus napi vagy heti programokat képes tárolni. Az alapján lehet programozni, hogy mi az adott épületben élők vagy dolgozók napirendje. Ezen termosztátoknál érdemes már a távozás előtt kb. 15 perccel lejjebb állítani a hőmérsékletet. Ugyanaz lesz a hőérzetünk, viszont így energiát spórolhatunk. Ugyanezt megcsinálhatjuk fordítva is, azaz annak érdekében, hogy tényleg kényelmes hőmérsékletre érkezzünk haza, érdemes elindítani a rendszert a tervezett hazaérkezés előtt 15 perccel.

 

Okos termosztátok

ET 6AW White 300x194Ha valami olyat keresünk, ami még többet tud, akkor itt vannak a Wifi-s termosztátok. Ezeknél egy applikáció segítségével kommunikálhatunk a saját termosztátunkkal. Igen előnyös, mert így nem probléma, ha a tervezetthez képest máskor érünk haza. Az applikációval egyszerűen csak beállítjuk az igényünket, és mire megérkezünk, az a hőmérsékelt vár, amit szerettünk volna.   Mindent figyelembe véve, bár a programozható, illetve okos verzió többe kerül, mint a manuális, viszont hosszú távon megéri ezt választani, hiszen pénzt tudunk spórolni azzal, ha nem fűtjük túl az otthonunkat.

Hová tegyük? Hová ne tegyük?

A termosztátot oda kell felszerelni, ahol ténylegesen az adott helyiség hőmérsékletét érzékelheti. Így aztán ne tegyük fűtőtest közelébe, se pedig ajtó, vagy ablak közelébe. Szintén ne kerüljön sütő, főzőlap, vagy hűtőszekrény mellé, illetve nem jó hely számára az olyan falfelület, ahol közvetlen napsugárzás érheti.

Helyezzük el ott, ahol a legtöbbet tartózkodunk a nap folyamán vagy tegyük oda, ahol a legalacsonyabb a hőmérséklet a lakásban, mert ha itt megvan a beállított hőmérséklet, akkor a lakás többi részén is megfelelő lesz.

Vannak olyan hibák, amiket, ha elkövetünk a termosztát kezelésével kapcsolatban, akkor nem sokat ér az energiatakarékos fűtés.

 

Rossz hőmérséklet

Az egyik ilyen hiba, amikor rossz hőmérsékletre állítjuk be. Sokszor azért fordul elő a túlfűtés, mert csak egy termosztát van felszerelve a lakásban. Amikor a termosztát egyetlen helyről irányítja minden helyiség fűtését, akkor az azt eredményezi, hogy ha az egyik szoba hidegebb, akkor az összes többi helyiségben nagyon melegnek kell lennie azért, hogy ebben az alapvetően hidegebben is komfortosan tudjunk tartózkodni. Tehát, érdemes a nem használt szoba fűtését alacsony szintre állítani és az ajtót becsukni.

Gyakori téves elképzelés, hogy amennyiben felcsavarjuk a termosztátot, akkor gyorsabban melegszik fel a lakás. A termosztát azonban nem így működik. Ha magasabb hőmérsékletre állítjuk, akkor csupán annyi történik, hogy nem a komfortos hőmérsékletnél fog megállni a fűtő rendszer, hanem a feljebb tekert értéknél. Ez viszont csak annyit eredményez, hogy feleslegesen lesz túl meleg a lakásban. Gyorsabban viszont nem fog fűteni a fűtésrendszerünk.

Állandó hőmérséklet

Mindig ugyanazon a hőmérsékleten hagyni a lakást, akár otthon vagyunk, akár nem, nincs sok értelme. Lehet, hogy kellemes meleg lesz általánosságban, viszont ezt már programozható termosztáttal is meg tudjuk oldani.

Kikapcsolni a fűtést

Szintén nem jó ötlet teljesen kikapcsolni a fűtést minden olyan alkalommal, amikor elmegyünk otthonról. Így ugyanis majd sokkal nehezebb lesz újra felfűteni a lakást. Az is előfordulhat gázfűtéses lakás esetén, hogy a csövek megrepednek, mert szélsőséges a hőingadozás a ki- és bekapcsolgatás miatt. Az elektromos fűtésnél ilyen gond ugyan nem adódik, hiszen ott nincsenek csövek, viszont a penészesedés itt is felléphet (infrafűtés esetén nem) , a hideg és meleg váltakozása nyomán.

Rossz távolság

Ha nem figyelünk arra, hogy a termosztát megfelelő távolságra kerüljön a fűtőtestektől (ahol meleget érzékel), vagy a bejárati ajtótól (ahol hidegebb van), akkor az fog történni, hogy a fűtőtest mellett nem fog bekapcsolni, amikor kellene, az ajtó mellett pedig akkor is bekapcsol, amikor nincs rá szükség. Tegyük olyan helyre, ahol nincs se túl hideg, se túl meleg.

Bár télen odakint hideg van és ebből otthon semmit nem szeretnénk érezni, viszont ez nem azt jelenti, hogy olyan mértékben fel kell csavarni a fűtést, hogy rövidnadrágban és trikóban legyen a legkényelmesebb lenni. Érdemes inkább felvenni egy pulcsit vagy melegítőt, mert abban máris pár fokkal többnek fogjuk érezni a hőmérsékletet. Ezáltal nem lesz feleslegesen túlfűtve a lakás, és így a fűtésszámla sem fog értelmetlenül megemelkedni.

 

digitális szobatermosztát | programozható szobatermosztát |computherm | ariston | keringető | honeywell | siemens | rádiófrekvenciás

Te melyik termosztátot választanád és miért? Mond el a véleményedet a cikk alatt!

 

Egyébb érdekes cikkek:

Digitális termosztát padlőérzékelő beállítás

Milyen fűtést telepítettem a szüleimnek a fatüzelés helyett?